Megnyílt az Országot építeni című kiállítás
2004.08.22. 03:36
Szent István kezdte el országunkat építeni, nemcsak téglából, de a lelkekben is. Ma ezt az építkezést lélekben és épületekben egyaránt folytatnunk kell.
Megnyílt az Országot építeni című kiállítás 2004. augusztus 20. 18:47
MNO Országot építeni címmel Makovecz Imre és munkatársai alkotásaiból nyílt kiállítás Angyalföldön, a Gömb utca 7. szám alatt. 96 tabló mutat be családi házakat a beregi árvíz utáni újjáépítésből, templomokat, iskolákat közösségi házakat határon belül és határon túl, melyeket a ma élő legnagyobb magyar építőművész és munkatársai terveztek – tudatta az Objektív Hírügynökség.
Szent István kezdte el országunkat építeni, nemcsak téglából, de a lelkekben is. Ma ezt az építkezést lélekben és épületekben egyaránt folytatnunk kell. Erre mutat példát egy maroknyi építész. Ezért mutatjuk be munkásságukat most, Szent István ünnepéhez kötődően.
Makovecz Imre életművéről már több könyv is megjelent, ezekből három kapható a kiállításon is. A szerző szeptember 3-án 16 órától dedikálja műveit.
|
|